Folytatódott az Országfásítási Program a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél

 

Folytatódik az Országfásítási Program a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nélAz Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Program kapcsán Társaságunk az előző években megvalósított 38 hektár erdőtelepítést követően tavaly további 20 hektáron kezdte meg az új erdők létesítését az ország különböző tájegységein. Az erdőtelepítések mellett pedig közel 35 hektáron a részben már önerdősült területek erdővé alakítását is megkezdte, ahol mintegy 15 hektár kiegészítő erdőtelepítést valósítunk meg, így az elmúlt években összesen 73 hektáron indult el, a zömében őshonos fafajokból álló csemetékkel történő erdőtelepítés. 2020. évben az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából egy hektáros török mogyoró, kislevelű hárs sorfákból álló emlékerdőt is létesített a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Tapolcán.

Az erdőtelepítések mindazon túl, hogy hozzájárulnak az erdőterületek növekedéséhez, megoldást is kínálnak a klímaváltozás okozta hatások ellensúlyozására. Az erdőtelepítések által létrejövő új ökoszisztémák nemcsak több szén-dioxidot kötnek meg, hanem a területek természeti értékét is jelentősen növelik. Az erdőtelepítések során hozzávetőleg 370.000 db, kétharmad részt őshonos fafajú (kocsánytalan tölgy, szürke nyár), illetve akác csemete elültetésére került sor.

Társaságunk többnyire azokon a területeken végez erdőtelepítést, melyek jelenleg szántóként és legelőként vannak nyilván tartva, de a gyenge termőhelyi viszonyaik miatt mezőgazdasági művelésre nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak vagy erősen szabdalt terepviszonyokkal rendelkeznek. Feldebrőn olyan területet választottunk ki erre a célra, ahol korábban aktív katonai tevékenység folyt és így az erdőtelepítéssel megvalósult a terület újra gazdálkodásba vonása. Nyirádon a bányaművelés felhagyása után visszamaradt, feltöltött területen végeztük el a rekultivációs tevékenység befejező lépését, az erdő helyreállítását.

Gyálon megvalósuló erdőtelepítések célja az ország erdősültségének a növelése, de az itt megvalósított erdőtelepítések egyben kapcsolódnak az Agrárminisztérium által indított „újszülöttek erdeje” és a „mintaerdősítés” elnevezésű alprogramokhoz is.

A Társaságunknak gondoskodnia kell arról is, hogy a kezelésében lévő területeket hasznosítsa, így a természetben már meglévő önerdősüléseket sem szabad figyelmen kívül hagynia, hiszen ezeken a területeken szakmai és természetvédelmi szempontok alapján is helye lehet az erdőknek. Viszont nem minden önerdősülést lehet erdővé alakítani kiegészítés nélkül, így Feldebrőn a részben önerdősült foltok mellett lévő területrészeken is erdőtelepítést kell megvalósítanunk, annak érdekében, hogy összefüggő erdőterület jöjjön létre.

Társaságunk a következő években is folytatja, az Országfásítási Programhoz kapcsolódóan az erdőtelepítéseket, mert ezzel is hozzá szeretne járulni az Agrárminisztérium klímavédelmi célkitűzéseihez.