FIGYELEM!
Tisztelt Erdőlátogatók!
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt., mint vadászatra jogosult, és erdőgazdálkodó az Uzsai Erdészeti Igazgatósága és Süttői Erdászeti Igazgatóság kezelésébe tartozó erdőterületeken a balesetek elkerülése, valamint a vad-gépjármű ütközések mérséklése érdekében az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontja alapján szeptember 4-től szeptember 30-ig terjedő időszakban, naponta délután 15.00 és másnap reggel 09.00 óra között korlátozza az erdőterületek látogatását.
Budapest, 2017. augusztus 28. – Az állami erdőgazdaságok szeptember 8-9. között Budapest szívében, a Szabadság téren mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló ismeretterjesztő programokat és interaktív bemutatókat többek között a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók (pl. Rutkai Bori Banda, Kiskalász zenekar, Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel, Góbé zenekar), valamint bábszínház és Állatijó Bemutató is színesíti. A rendezvény látogatása és a programokon való részvétel ingyenes!
Az idei évben előszőr rendezte meg a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. június utolsó, illetve július első hétvégéjén a Szedd magad a levendulát elnevezésű programját.
VADÁSZTÁBOR SÜTTŐ – ALSÓVADÁCS 2017.07.24-28