Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó, melynek építtetője és tulajdonosa az EGERERDŐ Zrt.. Az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek.
A rangos nemzetközi versenyt az egész építészszakma által követett Architizer online magazin a Wall Street Journallal és a Webbysszel közösen alapította három évvel ezelőtt. Az Architizer A+ Awardson a szakmai zsűri több mint száz kategóriában választja ki a legjobbakat, emellett van külön közönségdíj is, amelyre az interneten keresztül április 1-ig bárki szavazhat. A győzteseket április 12-én hirdetik ki.
Voksolni itt lehet: http://awards.architizer.com/public/voting/?cid=110 És érdemes is szavazni, mert jelenleg a kilátó fej-fej mellett versenyez egy kínai teaházzal.






A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. 2016. március 19-én tavaszi túrára invitálta az érdeklődőket. A Szomjas Lászlóról elnevezett emléktúra kiinduló állomása az Alsóvadácsi Vadászház volt.
A Fejér Megyei Természetbarát Szövetség idén 4. alkalommal rendezi meg a „Miről mesélnek a kövek?” geotúrát a Velencei-hegységben.
Minden kedves érdeklődőt és vendégünket szerettettel várunk a Hungexpo A pavilon 205-ös standján 2016.február 18-21. a vadászati kiállításon!
Az Országos Kékkör útvonalon 2015 őszén 368 darab vadonatúj pecsételődobozt cseréltek ki az Magyar Természetjáró Szövetség munkatársai. A Kéktúra népszerűségének megfelelve most minden helyszínen új egyedi lenyomattal gazdagodhat a Kéktúra igazolófüzet. A pecsételődobozok rozsdamentes acélból készültek, amelyek ellenállóbbak a rongálással szemben, a víz pedig kifolyik belőlük. Az MTSZ logóján kívül egyedi azonosítószám és egy QR-kód is található rajtuk. A lenyomatok egyediek, de mégis egységesek, amelyek sarkára állított négyzet alakúak, felsőrészükben az adott településre, tájegységre jellemző képet tartalmaz, valamint az alatta elhelyezkedő felirat és logó minden esetben ugyanabban a sorrendben, formában jelenik meg a különböző helyszínek bélyegzőin.









