Trófeaszemle Süttői Erdészeti Igazgatóságánál

Trófeaszemle Süttői Erdészeti Igazgatóságánál

 

2025. október 17-én az Alsóvadácsi Vadászháznál került megrendezésre a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatóság immáron hagyományosnak tekinthető trófeaszemléje, amelyen évről-évre a szeptember hónapban terítékre került gímbikák trófeáit mutatjuk be a nagyközönségnek. Továbbá az is hagyomány, hogy a szomszédos vadászterületek vadászatra jogosultjai is részt vesznek a szemlén, így idén is képviseltette magát a Dunaszentmiklósi Rákóczi Vadásztársaság, valamint a Tokodi Aranykalász Vadásztársaság.

Az eseményen tiszteletét tette Kancz Csaba, Komárom-Esztergom Vármegye Főispánja, és Újhelyi Tamás, a dunazugi nagyvadas vadgazdálkodási körzet tájegységi fővadásza.

A szemlét Szalay László a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, és köszöntötte az egybegyűlteket. Kihangsúlyozta, hogy napjainkban az erdő és a vad harmonikus kapcsolatának, valamint az erdei ökoszisztéma fenntartása fontos feladat, amely a klímaváltozás mindjobban erősödő hatásai miatt csak egyre több és nehezebb munkával lehet elérni. Főispán Úr beszédében kiemelte és megköszönte munkatársai erőn felüli munkáját, amit szeptember hónap folyamán a trófeabírálatok terén végeztek. Szimicsek László, a Süttői Erdészeti Igazgatóság igazgatója megköszönte munkatársainak áldozatos munkáját, amit a folyó vadászati évben, illetve szeptember hónapban végeztek.

A szemlén az Erdészet részéről 46 , míg a szomszédos területekről 10-10 db trófea került bemutatásra. Az elejtett gímbikák átlagsúlya 5,26 kg, a hozzájuk tartozó átlagkor 5,8 év. Igazi kuriózumként került bemutatásra az a gímbika, amelynek trófeasúlya 11,05 kg volt és 11 évesre bírálták. Hazai bérvadászunk ejtette el a vadászterület lőtérhez kapcsolódó területrészén. Ilyen kimagasló trófea az Erdészet életében ötven éve nem került terítékre.

A nagyszámú érdeklődőt az esemény után ebédre invitáltuk meg, majd azt követően az elejtők boldogan és büszkén vihették magukkal trófeáikat.

Ezúton is gratulálunk az elejtőknek és kísérőiknek! Találkozunk jövőre is!

Facebook - Budapesti Erdőgazdaság Zrt.