Hír

magyar

Adománygyűjtési felhívás a kárpátaljai és az ukrajnai erdészek javára!

Az Országos Erdészeti Egyesület a közhasznú Erdészcsillag Alapítvány céljaival és alapszabályával összhangban támogatja az ukrajnai, azon belül is kiemelten a kárpátaljai erdészeket és rászoruló családtagjaikat.

A háborús helyzet következtében nehéz helyzetbe került kollégák számára többek között gyógyszert, tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert és egyéb hasznos – általuk igényelt – adományt vásárolunk, és juttatunk el Kárpátaljára.

Kérjük ezért segítsék törekvéseinket az Erdészcsillag Alapítvány számlájára átutalt pénzadományokkal, melyet teljes egészében a fenti célokra fordítunk!

magyar

Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok szállást ajánlottak fel a kárpátaljai menekülteknek

Az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult helyzet kapcsán az állami erdőgazdaságok az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészcsillag Alapítvány operatív segítségével közel 100 menekültnek ajánlott fel azonnali szálláslehetőséget ellátással a határközeli erdei iskolákban – mondta Nagy István agrárminiszter. Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országban megkezdte az erdei turisztikai szálláshelyek felmérését az állami mellett a magán erdőgazdálkodók körében is, hogy szükség esetén az egész erdőgazdasági cégcsoport bevonásával további férőhelyeket biztosítsanak az Ukrajnából érkező rászorulóknak.   
 
A miniszter hozzátette: a jelenlegi háborús helyzetben a magyar erdőgazdaságok felelősséget éreznek az ukrán lakosság, de kiemelten a kárpátaljai honfitársaink iránt. Az Országos Erdészeti Egyesület Kárpátaljai Helyi Csoportjával történt egyeztetés kapcsán döntöttek arról, hogy szállást biztosítanak a Magyarországra érkező menekülteknek. A segítségnyújtás operatív lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület, és az Erdészcsillag Alapítvány közreműködésével kezdték meg. Jelenleg a Nyírerdő Zrt. a Halápi turistaházban 15 főnek, a NEFAG Zrt. a Tiszaigari Kulcsosházban 25 főnek, az Északerdő Zrt. a Fónagyság Bagolyvár Erdészeti Erdei Iskolában 48 főnek tud szállás és ellátást biztosítani. Az Erdészeti Egyesület emellett az erdei táborozások alkalmával használt tábori ágyakat, katonai sátrakat is felajánlotta, amennyiben ezekre a tavasz beköszöntével szükség lenne. 
Az erdészeti szervezetek folyamatosan tartják a kapcsolatot a Kárpátaljai Helyi Csoporttal, melynek tagjaként a kárpátaljai magyar erdészek szinte kivétel nélkül önkéntes munkát is vállalnak a menekültek megsegítésében és ellátásában.

magyar

Fedezd fel az örökséged felhívás

Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával 2022. tavaszán VI. alkalommal hirdeti meg a középiskolásoknak szóló „Fedezd fel az örökséged” elnevezésű online erdőismereti vetélkedőt, melynek idei témája: „Bennünk az erdő”.  A 3 fős, 9-12. osztályos tanulókból álló csapatok jelentkezését február 28. – március 16. között várjuk a vetélkedő weboldalán.

magyar

Kecskevár kilátó lezárva

Az Uzsai Erdészeti Igazgatóság területén található Kecskevár kilátó lezárásra került, mert használata baleset veszélyes! Felújítását elkezdtük addig is szíves türelmüket kérjük.

magyar

Ajánlattételi felhívás tölgyrönk értékesítésére

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatósága tölgy fűrészipari rönköt értékesít.

A bemutatott tételek a volt magyar szabvány szerint felkészítve, a hosszúság túlméret 5-14 cm, köbözés csúcsátmérő alapján, a magyar köböző könyv szerint. A tétel feladás előtt nem kerül újraköbözésre.  

Helyszíni megtekintés ideje: Uzsa-MÁV rakodó; legkésőbb 2022.01.28. nap 12,00 óráig munkanapokon naponta 8,00 és 16,00 óra között, az adott kapcsolattartóval előre egyeztetett időpontban.

magyar

Erdőlátogatás korlátozása a Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság területén

2022. január 8-án 06:00 órától 17:00 óráig a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Lovasberényi Erdészeti Igazgatósága kezelésébe tartozó Székesfehérvár 16 és 17;  Sukoró 5, 6,7,9; és Lovasberény 56, 58, 61 erdőtagokban;

valamint 2022. január 22-én a Lászlóházi vadaskertben (Lovasberény 9 – 23 és 28 erdőtagok)  szintén 06:00 és 17:00 óra között intenzív vadászat folyik.

magyar

Erdőlátogatás korlátozása a Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság területén

2021. december 11-én 6:00 órától 17:00 óráig a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Lovasberényi Erdészeti Igazgatósága kezelésébe tartozó, a térképvázlatokon megjelölt Lovasberény 24,27,41,42,48, és Sukoró 1,2 erőtagokat érintő erdőterületeken intenzív vadászat folyik. Az eredményes vadásztatás érdekében és a biztonságra tekintettel kérjük, hogy fenti időszakban ne tartózkodjanak a mellékelt térképvázlaton megjelölt erdőterületeinken, még gyűjtési engedély, illetve ideiglenes úthasználati-, és területhasználati engedély birtokában sem.

Az erdő látogatásának korlátozására az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 94. § (2) bekezdése alapján kerül sor. A korlátozás időtartama alatt a megjelölt turistautak sem vehetők igénybe.

magyar

Gerecse-Kistorony - Őszi túra 2021.

A Süttői Erdészeti Igazgatóság 2021. november 27-én őszi túrát szervez. A túra hossza 12 kilométer 400 méter szintemelkedéssel. A túrán állomásokon lehet majd megpihenni. A részvevőket megkérjük, hogy hozzanak magukkal poharat.

Túracipő, túraöltözet ajánlott a túrához.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a toth.marta [kukac] bp-erdo.hu e-mail címen lehet.

A túra előtt mindenki mérlegelje a kondícióját. felhívjuk a túrázni vágyók figyelmét, hogy túrán mindenki saját felelősségre vesz részt.

 

 

magyar

Városlakó rókáktól a betiltott ólomlövedékekig 

Élőhelyvédelem, azaz vadvédelem, a vadászat és a társadalom kapcsolatának valós kérdései: vajon mik a legjobb, leghatékonyabb megoldások? Ezekre az alapvető kérdésekre keresi a választ az „Egy a Természettel” Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferencia. Az öt napos rendezvény szerdán veszi kezdetét, a HUNGEXPO C pavilonjában. 

Lássuk a nagyközönség számára is legizgalmasabbnak tűnő részleteket! 

Az interaktív és látványos program első napján Namíbia természetvédelmi törekvéseiről, Németország szürke farkas populációjáról vagy a természetközeli vadászat Új-Fundlandi gyakorlatáról tudhatnak meg többet a látogatók. 

Csütörtökön a vad és a városlakók kapcsolata áll a középpontban: a belvárosi rókák, a lakóhelyeinken megjelenő vaddisznók, a kertekben feltűnő szarvasok lesznek a középpontban. 

A konferencia harmadik napi témája a vadegészségügy. Az országos főállatorvos előadása az itthon is nagy gondokat okozó ASP (afrikai sertéspestis) elleni küzdelemről szól. Az utolsó előadás kétségkívül a program egyik leizgalmasabb, leglátványosabb része lesz, hiszen élőben követhetjük nyomon, ahogy egy ragadozó madáron endoszkópos műtétet hajtanak végre a gyógyulása érdekében.  

Szombaton vélhetően nagy hullámokat fog vetni Németh Balázs, aki az Európa szerte vitákat kiváltó ólomlövedékek betiltásáról tart előadást. A résztvevők mindemellett egy igen aktuális és égető problémát járnak körül: a vad-gépjármű ütközések helyzetét, valamint a mezőgazdaságban a vad által okozott kár objektív és előremutató, drónos felmérését.  

Az ötödik napon igazi terepgyakorlaton vehetnek részt az érdeklődők a Pilisi Parkerdő vendégeiként.  

Undefined

Erdőlátogatás korlátozása a Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság területén

2021. október 2 – október 31-ig naponta 15:00 órától 9:00 óráig a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Lovasberényi Erdészeti Igazgatósága kezelésébe tartozó erdőterületeken intenzív vadászat folyik. Az eredményes vadásztatás érdekében és a biztonságra tekintettel kérjük, hogy fenti időszakban ne tartózkodjanak a mellékelt térképvázlaton megjelölt erdőterületeinken, még gyűjtési engedély, illetve ideiglenes úthasználati-, és területhasználati engedély birtokában sem.

Az erdő látogatásának korlátozására az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 94. § (2) bekezdése alapján kerül sor. A korlátozás időtartama alatt a megjelölt turistautak sem vehetők igénybe.

magyar

Oldalak

Feliratkozás RSS - Hír csatornájára